Néptánccsoportunk és a pomponlányok az ugodi falunapokon - június 30-án
Kilencedikeseink bankettje
Ünnepélyes tanévzáró június 29-én
Kilencedikeseink ballagása június 29-én
Rendhagyó történelem óra: Rőth Imre lovas- és íjászbemutatója. Részt vett rajta a dunasápújfalui testvériskolánk is.
Projekthetünk témája: Testi-lelki egészség. Nagy Annamária pszichológus vezetett foglalkozást
Rendhagyó földrajzóra az Északnyugati - Kárpátokban
Három tanulónk járási kitüntetésben részesült
Az 1. világháborús kiállításon a kultúrházban
Lencsevégre kapott természet - tanulóink fényképkiállítása a falunapokon a KIC-ben
A falunapok sportnappal kezdődtek: kajakoztunk és kenuztunk
Június 10-14. között erdei iskolában voltunk Ipolyszakálloson. Kirándultunk Drégely várromjaihoz, Drégelypalánkra, Máriakúthoz, Márianosztrára.
A Nemzeti Összetartozás napján a Kaszás Attila tájházban emlékeztünk
Az egészségügyi versenyen az ötödikesek csapata járási első lett
A családnapon június 3-án színjátszó csoportunk
előadta a Valahol Európában c. musicalt
Gyereknapi tűzoltás, zuhanyozás három tűzoltóautóból, rendőrautózás és sportjátékok
Június 1-jén gyereknapon a Kobold zenekar lépett fel a kultúrházban
Tornatermünk új ajtót kapott. A méretre készült szekrény nagy tárhelyet biztosít.
Csapataink a Kispályás focitornán Vágsellyén május 14-én és a Pünkösdi focitornán Pereden május 24-én
Iskolánk énekkara a Szlovákiai Magyar Gyermek- és Ifjúsági Kórusok fesztiválján, a II. Vox Iuventutison Újvárban május 23-án
A Hypericum környezetvédelmi versenyen május 22-én Nemesócsán - 3.helyezés
Csapatunk a Katedra - alsó tagozat országos döntőjén Dunaszerdahelyen május 14-én, Varga Bálint a Katedra matematika országos 5. helyzettje
Zsigárdiak a fiatal életmentők versenyén (CO) Pereden május 10én
Az Ipolyi Arnold Mesemondó Verseny országos elődöntője Zsigárdon, iskolánkban a II.kategória tanulói mondtak mesét május 10-én
Május 7-én a Clipperton szlovák színház Rumcajs című előadását láttuk a kultúrházban
Május első vasárnapján köszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat és keresztanyukákat
A Komáromi Református Egyházmegye 2018. április 29-én, vasárnap 15.00 órai kezdéssel tartotta meg kórustalálkozóját a deáki református templomban. Részt vett az iskolai kórusunk is.
Iskolánk tornatermében kicseréltük az égőket és új védőhálót kaptak az ablakok. Megjavíttattuk iskolánk tetőszerkezetét és kitisztíttattuk a vízelvezető csatornákat.
A Föld napja alkalmából április 24-én iskolánkba Mobil Planetárium érkezett, melynek segítségével űrkutatási és csillagászati ismereteket kaptunk. Ezen a napon községünkben összeszedtük a szemetet.
A zsigárdi KIC épületében a reformáció 500. évfordulója alkalmából SOLI DEO GLORIA -A magyar reformáció öt évszázada - néven vándorkiállítást tekintettünk meg. Az iskolai kórus a kiállításon tartott énekkar próbát.
Nárcisznapon, április 13-án bekapcsolódtunk a Rákellenes Liga által szervezett országos gyűjtésbe
A matematika Katedra országos elődöntőjébe bejutott tanulóink: Poló Zsófia, Varga Bálint, Máthé Bálint, Urbančok Dominik.
A magyar költészet napjáról az iskolarádióban emlékeztünk meg április 11-én
Sulilesőn jövendőbeli elsőseink és az anyukák- április 6-án
Pedagógusaink a járási tanítónapon, március 28-án kitüntetésben részesültek
A tanítónapot március 26-án ünnepeltük, meghívtuk iskolánk nyugdíjas alkalmazottait is.
Húsvétváró kézműves foglalkozást tartottunk március 28-án
Húsvétváró teremfoci bajnokság a farkasdi, zsigárdi, peredi, deáki, sóki és sellyei iskolák részvételével március 28-án
Húsvétváró kézműves foglalkozást tartottunk a tájházban március 24-én
Mozizás március 15-én: A Pál utcai fiúk, Az aranyember, Valami Amerika 2
Itt volt a Királyrévi és a Sókszelőcei Alapiskola is.
Március 15-ét ünnepeltük az iskolában és a református templomban
"Minden becsületes szívnek legszentebb a hon." (Széchenyi István)
Február 27-én illetve március 2-án alsó és felső tagozatos tanulóink jutalomkorcsolyázáson voltak a sellyei műjégpályán. Akik nem korcsolyáztak, egy kiadós tanulmányi sétát tettek a természetben.
Koszorúcska, a tánciskola záróbálja február 27-én
Sítanfolyamon a Donovaly síközpontban január 28 - február 1 .
Jelmezbál és diákbál január 26.
Színházban voltunk Budapesten január 19.
Jomiliztünk
Vadkerti tanár úr tánciskolája Zsigárdon: december - február
Télen nem feledkezünk meg a madarakról sem-madáretetőt készítettünk
"Jónak lenni jó"- jótékonysági gyűjtést szerveztünk Vörös Erika, iskolánk egykori tanulója gyógykezeltetésére
Karácsonyi műsorunk
Napköziseink kántálása
Adventi tanulmányi kirándulás Pozsonyban: Az emberi test kiállításon és a karácsonyi vásárban
Gratulálunk a szép eredményekhez
Az anyanyelv hetében részt vettünk az Anyanyelvi Vetélkedőn Vágsellyén, Mesemondó Fesztiválon Zsigárdon és Versmondó Fesztiválon Galántán
A Mikulás kamionon érkezett Zsigárdra
Iskolánkban járt a Mikulás
Sétáltunk a természetben
A dunasápújfalui testvériskolánkban projektnapon vettünk részt
Asztalitenisz verseny Vágsellyén és teremfoci Deákin
Rajzversenyen, fogalmazási, mesemondó versenyen és mesevetélkedőn jártunk Pereden
Negyedikes tanulóink mesét olvastak az ovisoknak
Tökjónapot tartottunk október 27-én
Őszi terméseinkből kiállítást rendeztünk
A közlekedési pályán gyakoroltuk a helyes közlekedés szabályait
október 19-én
Községünk nyugdíjasait köszöntöttük október 18-án
Ember-és környezetvédelmi gyakorlaton felső tagozatos tanulóink
Megemlékeztünk az aradi vértanúkról
Iskolánk pedagógusai brüsszeli tanulmányúton
Úszótanfolyam a Duslo uszodájában szeptemberben
Ünnepélyes tanévnyitó a Zsigárdi Alapiskolában 2017. szeptember 4-én
Megújult a napközi tanterme, a főbejárat új külsőt kapott, bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést, a gyerekek által készített fotók iskolánk lépcsőházát díszítik, lecseréltük a lámpatesteket energiatakarékos égőkre.
Angol tábor az iskolában 2017. augusztus 21-25.
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.
Haladó beállítások
Tu môžete upraviť svoje preferencie ohľadom cookies. Nasledujúce kategórie môžete povoliť či zakázať a svoj výber uložiť.